A hal nagyon egészséges, bár a magyarországi lakosság viszonylag keveset fogyaszt ebből a fajta húsból. Pedig például a lazac sütőben is elkészíthető, viszonylag gyorsan és még finom is lesz a végeredmény. Jó ötlet ezt választani, hiszen manapság már a legtöbb családanya munkahellyel is rendelkezik, emiatt pedig nincsen sok ideje a főzésre.
Az ízletes vacsorához célszerű a friss halat előnyben részesíteni a fagyasztott változattal szemben. Egyrészt dolgozni is könnyebb ezzel, másrészt teljesen más ízélményt nyújt a friss alapanyag. Mielőtt a lazac sütőben kerülne elkészítésre, elő kell készíteni. Minden esetben ajánlott ellenőrizni, hogy maradt-e szálka a hal húsában, még akkor is, ha filét vásároltunk.
Olyankor a legjobb, ha a hal szobahőmérsékletű, mert akkor sül át egyenletesen a sütőben. Fűszerezésénél is az egyszerűségre célszerű törekedni, a legtöbben sóval, borssal ízesítik, majd pedig citromlével locsolják meg. Ha jól előkészítettük, akkor a lazac sütőben olyan végeredményt hoz, amit jóízűen fogyaszt el a család a hét bármelyik napján.
Tartsuk be a lazac recept leírását!
Még a gasztronómia terén tapasztalt személyeknek is tudnak új trükkökkel szolgálni a különféle receptek, sokszor felkapjuk a fejünket egy-egy ötlet láttán. Nincs ez másképpen a lazac recept esetében sem, aminek leírását elolvashatjuk a receptek.at portálon.
Ebből megtudhatjuk, hogy a halat közvetlenül sütés előtt érdemes fűszerezni, mert amennyiben akár csak 20-30 perccel a sütés előtt besózzuk, akkor annak hatására fellazul a hús szerkezete, és kezdi kiengedni magából az értékes nedvességet. A sütés során a legfontosabb, amire figyelnünk kell az, hogy ne szárítsuk ki a halfilét.
A lazac recept szerint akár egyetlen perc is elég ahhoz, hogy a hús kiszáradjon. Ha serpenyőben tervezzük elkészíteni ezt a finomságot, akkor érdemes sütés előtt egy papírtörlővel felitatni a nedvességet a halszeletekről, és az is lényeges, hogy az olaj forró legyen. A lazac recept azt is ajánlja, hogy először a hús bőrös részét süssük meg. Mindig a halszelet vastagságától függ a sütési idő. Jó étvágyat!